Az eddigi tapasztalatok alapján evidens volt, hogy hűek maradunk az Erdőskerti Kennelhez, ráadásul pont Lujzi készült a babavárásra, aki Szamó idősebbik „testvére”… kell ennél jobb? Vártunk és készültünk a kicsi érkezésére.

Sajnos akkor nem születtek kiskutyák, mi viszont már nagyon beleéltük magunkat a család bővülésébe. Ekkor kezdtünk keresgélni…

Volt már néhány jelöltünk, amikor megláttam egy fényképet a neten egy világoszöld szalagos kiscsajsziról. Szerelem volt első látásra… Igaz, előtte már végigtanulmányoztuk az összes fellelhető adatot róla, nagy kedvencem volt az anyukája, a kennel pedig, ahol született, egy álom… Megkértünk néhány ismerőst, hogy mondjon véleményt az alomról és mindenki egyetértett, Mrs Vert Clair a legjobb választás.

Mivel a kicsik nagy részének már volt gazdája és lassan elérték a 8 hetes kort, lehetőségeinkhez képest (ami nem volt sok) próbáltuk meggyőzni Cathyéket, hogy megkaphassuk. Úgy indultunk el érte, hogy korántsem volt biztos, hogy a miénk lesz, hogy őt kapjuk, hogy egyáltalán kapunk az Ashbury kennelből egy kölyköt…stb,stb.

Mi mindenesetre nekivágtunk.

Szombat reggel, a tervezett indulás előtt végigtúrtuk a lakást Szamó útleveléért… persze sehol sem találtuk, úgyhogy irány az állatorvos. Nagyon kedvesek voltak, vagy másfél órán keresztül próbálgatták elfogadtatni a rendszerrel az új útlevelet és a lelkünkre kötötték, hogy amint lehet hozzuk el a kicsit is, ha megkapjuk, nagyon kíváncsiak rá.

Az út további része egészen a Fekete-erdőig simán zajlott, ott viszont a GPS adta fel, hosszú órákba telt telefonos segítséggel, mire megtaláltuk a lefoglalt szállást, és éjfél után kerültünk ágyba. Reggel egy csodálatos helyen ébredtünk, a ház előtt egy kis patak csordogált, reggelire házi kuglófot kaptunk szintén házi lekvárral, nyíltak a virágok, sütött a nap… maradtunk volna még, de közben be voltunk sózva, hogy már élőben is láthassuk a kicsit.

A GPS még mindig nem volt túl segítőkész (az a terület meglehetősen hiányos volt), a térképek otthon pihentek, úgyhogy újra telefonos segítséget kértünk a Kennel megtalálásához. Gerard nagyon kedves volt, az útbaigazítás mellett elénk jött a városka határához és úgy kísért hozzájuk minket.

Megálltunk egy gyönyörű ház előtt, nyílt a kapu és két hatalmas szőrgombóc gurult felénk, Ginny és az egyik bátyja, és két arany színű csoda csóvált mögöttük: Kimi és Jack… Már ott majdnem sírtam…

Cathyék nagyon kedvesek voltak, bemutatták a kutyáikat, így megcsodálhattuk első világgyőztes kutyájukat, a korához képest még mindig remekül kinéző és mozgékony Scottot (Ch. Paudel Pure Passion WW2001, EW1999-2002), Eliottot (Ch. Ashbury Angel Heart, WDS és EDS osztálygyőztes), újabb reménységüket Willow-t (Elliot fia, Ashbury Conan Doyle), meg persze a többi gyönyörűséget, A. Real Plesure-t, A. Together For Ever-t, A. Summer Sun-t, stb., felsorolni is nehéz. Meséltek a tenyésztésről, a kezdetekről, megmutatták az első alom fényképeit, érdeklődtek a magyarországi goldenekről, dicsérték Szamót és ki sem fogytak a kérdésekből velünk kapcsolatban.

A legszebb pillanat mégis az volt, mikor Cathy előhúzta a fiókból a papírokat és megkérdezte, hogy szeretnénk–e a manót hazavinni…Áááá, dehogy! 🙂

Tudtam, hogy ő az én kiskutyám már akkor, amikor megláttam a fényképét, így nem hagytuk ott 🙂 főleg, hogy azonnal ugrott volna a csomagtartóba Szamó után. Hazafelé hárman utaztunk a hátsó ülésen a két lánnyal, késő éjszaka értünk haza…

A ránézésre tündéri kis drágaságról kiderült, hogy egy vérmes kis fenevad, ugyanakkor édesbújóskiscsillag…

Isten hozott Ginny (Ashbury Eternal Dream), légy legalább annyira boldog velünk, mint amennyire minket már most boldoggá tettél!