
Ózdi CAC: CAC, BOB, BOG és Baby BIS
2011-09-21
Komárom CACIB és CACIB-Derby
2011-10-10Nagyon fárasztó volt, de abszolút megérte! 🙂
Szombaton Tullnban kezdtünk, a nemzetközi kiállításon. Tavaly is részt vettünk már ezen, tudtuk, hogy nagyon sok szép kutya és nagy verseny várható, jó helyszínen, nagyon szervezett körülmények között. Fajtabírókhoz egyébként is szívesen nevezünk (ezúttal szombaton a Golden retriever szukákat Alistair M. Scott, a kanokat Heather Morris – Sandusky kennel – bírálta), akkor is, ha közel sem biztos, hogy nekik fajtán belül az a típus tetszik, amit a mi kutyáink képviselnek.
Ginny ezen a hétvégén hozta a tavalyi eredményeket, csak ezúttal fordított sorrendben. Akkor Tullnban lett 4. (tényleg volt rajta némi túlsúly, amit sajnált is Ann Woodcock 🙂 ), és nyert a trophy-n, most ugyan ezeket érte el, csak fordított sorrendben. 🙂
Tulln CACIB (Golden retriever bírók: kanok – Heather Morris, szukák – Alistair M. Scott):
HJCH Ashbury Eternal Dream: CACA, Open female
Vasárnap a szokásokhoz híven, fordult a kocka, illetve a bírók ezúttal a tullnihoz képest az ellenkező nemű kutyákat bírálták. A Retrievertrophy mindig gyönyörű helyen, nagyon sok kutyával kerül megrendezésre. Ezúttal sem volt másképp. Közel 300! retriever lett nevezve a Grafenegg melletti kastélyparkban mégis kényelmesen elfért mindenki. Sütött a nap, de nem volt kánikula, igaz a sok fának köszönhetően mindenki találhatott árnyékos helyet is, ha akart. Ide már neveztük a kicsiket is, kíváncsiak voltunk, ilyen mezőnyben is megállják-e a helyüket és vajon milyennek látják őket az angol bírók. Nem csalódtunk! 🙂 Ginny, Tara és Scott mellett ezúttal már másik nagy reménységünk, Tamás és Zsu Colinnal is erősítette a Strawberry team-et, öröm volt látni Őt is a ringben. Kicsi Tara legnagyobb sajnálatunkra lesérült (valószínűleg Scottival való játéknak „köszönhetően”, azóta már szerencsére javul), és mivel nagyobb bicegett úgy döntöttünk, ezúttal nem visszük be a ringbe. (Azért köszönjük Hanó Szilvinek a felajánlott segítséget, mivel Éva nem tudott volna egyszerre két kutyával két külön ringben is megjelenni)
Colin és Scott nagyszerűen teljesített! Egy nagyon népes és gyönyörű kölykökből álló mezőnyben a 3. és a 4. lett, így a négy helyezett kutyából kettő is a Strawberry Goldens-ből került ki, és csak egy Ria Vela meg egy Ritzilyn kölyök előzte meg Őket!!! (aki kicsit járatosabb nemzetközi goldenes tenyésztőket illetően, annak sokat mondanak ezek a nevek) Nagyon-nagyon boldogok vagyunk! 🙂 A kiállítás után versenyen kívül azért megmutattuk Tarát is mindkét bírónak (akik nagyon kedvesek és készségesek voltak), hisz azért utaztunk ennyit, hogy ilyen bírók véleményét halljuk kutyáinkról. Tara az Ő tetszésüket is egyből elnyerte, nagyon dicsérték a kicsit minden szempontból, és nagyon sajnálták, hogy nem láthatták a ringben, de egy nagyon rövid futás után megértették döntésünket. Persze nagyon udvariasak, így akár az is lehet, ezért dicsérték ennyire a kicsit, de mi mégis szeretnénk azt hinni, valóban ennyire tetszett Nekik. 🙂
Grafenegg 10. Retrievertrophy (Golden retriever bírók: szukák – Heather Morris, kanok – Alistair M. Scott):
Caliber From Strawberry Goldens „Colin” (owners: Tamas Tenyi, Zsu Toth and Strawberry Kennel) was 3. in the Baby Males
Castle Rock From Strawberry Goldens „Scott” was 4. in the Baby Males
HJCH Ashbury Eternal Dream „Ginny” – Exc. 4 in Open Female
A teljességhez hozzátartozik, hogy a teljes magyar és szlovák baráti különítmény remekül teljesített mind a két napon, ezúton is gratulálunk mindenkinek!