Colin zadari sikerei
2013-05-05Nem csak szépek, ügyesek is!:)
2013-06-01Nagyon vártuk már a budapesti rendezésű kutya világkiállítást. Egyrészt nagy dolog, hogy Magyarország rendezhette meg, másrészt egy ilyen eseményen olyan kutyákat láthatunk, olyan tenyésztőkkel beszélhetünk, akikkel csak ritkán van alkalmunk. Nem utolsó sorban ez mindig remek alkalom, hogy lemérhessük, hol tartunk mi, hol tartanak a kutyáink a világ legjobbjaihoz képest. Az eredmények alapján nagyon jó úton járunk. 🙂
Először azonban el kell mondjuk, hogy eddig kevés olyan jól szervezett kiállításon vettünk részt, mint a budapesti. Ezúton is gratulálunk mindenkinek, aki ebben egy kicsit tevékenykedett!!!
Visszatérve a kutyákra és az eredményekre. A Golden retrieverek a D épületben voltak, kissé szeparáltan a kutyák és események többségétől. Ennek többek közt az volt az oka, hogy a goldenek nevezési száma mindig a legmagasabbak között van a világkiállításokon, így kell is a nagy hely. Idén 272 Golden retriever volt nevezve, ami nagyon komoly szám. 4 ringben zajlottak párhuzamosan az események, így nekünk, kiállítóknak ez kevésbé a gyönyörködésről szól, sokkal inkább a kapkodásról, főleg, ha sok kutyával érkezik az ember. Kicsit sajnáljuk is, hogy nem tudtunk minden kutyánknál ott lenni és végigizgulni a szereplésüket, de ez van.
Mi 6 Strawberry kutyát neveztünk (Ginny, Scott, Colin, Mira, Fifi, Chead), bár végül csak 5-en léptek ringbe. Pechünkre Colin nemsokkal a kiállítás előtt megsérült, így ő végül a boxban pihent, amíg a többiek a ringekben szerepeltek. Sajnáltuk, mert jó formában van a „gyerek”, de van ilyen, majd jövőre bizonyíthat. 🙂
Szinte minden osztályban nagyon magas volt az indulók száma, ráadásul lényegében mindenki a legszebb, legjobb formában lévő kutyáját hozta, így rendkívül erős mezőnyben kellett helyt állni. A bírókat sem lehet irigyelni, valóban nehéz lehet ennyi kutya közül választani. Persze vannak preferenciáik, a fajtán belül bizonyos típusok esetleg jobban tetszenek nekik, de ez így sem könnyű.
Már többször is mondtuk, hogy a kutyáink miatt szerencsésnek érezzük magunkat, és talán ez is az oka (de reméljük, hogy nem csak ez 🙂 ), hogy várakozásainkon felül teljesítettek. A nap végére nagyon elfáradtunk mi és a kutyák is, de nagyon-nagyon boldogok és büszkék voltunk mindenkire! Kutyákra és gazdikra egyaránt! Szuper kis csapat, öröm velük együtt lenni! Külön is köszönjük a többi gazdinak is, akik a helyszínen vagy otthonról szurkoltak nekünk, értünk!
A fiatalok között két Ginny gyerek, Fifi és Chead indult. Még nem voltak sok kiállításon, mégis nagyon profin mozogtak a ringben, az elért eredményük pedig önmagáért beszél. CHEAD a világ 4 legszebb fiatal Golden retriever kanja lett!!!
CHEAD – Funky Groove from Strawberry Goldens: EXC. 4. in male junior class (30 ent.)!!! (owner: Barbara Nagy)
FIFI – Fluffy Clouds from Strawberry Goldens: EXC. and shortlist TOP 8 female junior class (33 ent.)!!!(owner: Györgyi Silye, Schrab Heinz Roland) Felvezető: Kazár Renáta
Hatalmas eredmény ez mindkettejük részéről, gratulálunk nekik!!!
Kor szerint Mira következik a sorban, aki nevéhez méltóan csodát tett! Eszter és Mira a lehetőségeikből kihozta a maximumot, és a növendék osztályban ők lettek a legszebb magyarok (sic!), 5-ként végeztek. 🙂
MIRA– Marybel Miracle Midsummer: EXC. 5. in interm. class (ent.16)!!! (co-owner Eszter Ábrányi)
Scott és Colin a nyílt osztályba voltak nevezve, ami talán a legkeményebb volt ezen a kiállításon. Mivel ők még nagyon fiatalok 2 évesen ebbe a csoportba, nem volt valószínű, hogy igazán sikeresen felvehetik a versenyt a 3-4-5 éves kifejlett kanokkal. Colin végül nem is indult – ahogy már említettük -, így Scott volt a sor, hogy helyt álljon a nagy fiúk között. Mondjuk őt nem kell félteni, nem egy szívbajos típus, most sem volt megilletődve. 🙂 Végül a lehetőségekhez mérten ő is remekül teljesített, minden szempontból megállta a helyét a mezőnyben, kitűnőt kapott és két szűkítési körön is túljutott!
SCOTT – Castle Rock from Strawberry Goldens: EXC. and twice shortlisted in open class (ent.37)
Végül Ginny lépett utolsóként a ringbe a Strawberry team kutyái közül. Neki is fel volt adva a lecke, hisz a szukák champion mezőnyében indult. A népes létszámhoz gyönyörű kutyák tartoztak, öröm volt látni, hogy abszolút felnőtt az ő szintjükre! Ezúttal Németh Adri vezette fel Ginny, nem Éva, és nagyszerű munkát végzett. Ginny is szeret vele a ringbe lépni. Két hibája azonban belátjuk, volt a kutyának. Ugyan egy hónapja még gyönyörű bundája volt, de a kiállítás idejére ebből már lényegében semmi sem maradt, és ez azért ilyen szinten már sokat számít. A másik, hogy ezúttal nem futott szépen, és a szűkítés során Per Iversen már ez alapján válogatott a bent tartott kutyák közül. A bírálat során úgy láttuk, tetszik neki Ginny, de a mozgás alapján végül joggal nem választotta be a legeslegjobbak közé. Ezzel együtt is nagyon büszkék vagyunk rá, mert a futást leszámítva remekül viselkedett, gyönyörűen mutatott a ringben, nagyon profi volt, bár ezt már megszoktuk tőle, imád szerepelni. 🙂
GINNY – Ashbury Eternal Dream: EXC. in champion class (ent.27)! Felvezető: Németh Adri