Szentendre CAC és szuper kölykök
2011-10-17Sikerek a Winter Dog Show-n
2012-02-20Sokakat váratlanul ért Mira érkezése, ezért sokan kérdezték, kérdezik ki Ő, hogyan és miért érkezett.
Szamó babáinak születése után nem terveztük, hogy még az idén újabb kutyával bővítsük a kennelt, végül mégis így alakult. 🙂
Egy kedves barátunknak, Ábrányi Eszternek segítettünk kiskutyát keresni. Mivel itthon nem találtunk olyan almot, ami minden szempontnak megfelelt volna, ezért külföldön kezdtünk nézelődni, ami persze többnyire magasabb árat is jelent. Ekkor merült fel bennünk, hogy esetleg Colinhoz hasonlóan (aki Tényi Tamáséknál él és remek párt, illetve párjával Zsuval és az ikrekkel remek családot alkotnak) lehetne a kicsi is közös tulajdonban. Eszter is örült ennek, így még több szempontot kellett már figyelembe venni. 🙂 Több tenyésztővel felvettük a kapcsolatot, végül a kiválasztott lehetőségek közül egyhangúan a Marybel kennelben születendő alom mellett döntöttünk.
Maria gyönyörű kutyáit és eredményeit már Ginny keresése óta figyeljük, némelyik kutyát volt szerencsénk élőben is látni kiállításon, ráadásul a kicsik felmenői között is olyan kutyák vannak, akik nekünk is nagyon tetszenek.
Maria és családja le sem tagadhatná, hogy olasz. 🙂 Nagyon kedves, barátságos, érdeklődő, segítőkész, no és rengeteg tapasztalattal rendelkezik a tenyésztéssel kapcsolatban!
A választási lehetőség azért is volt fontos, mert nem csak a külső, hanem a jellem alapján is szerettünk volna dönteni, lehetőleg azután, hogy élőben is látjuk a kicsiket, mivel a fényképek sokszor csalókák. Mira pedig? Ő valóban egy kis csoda! 🙂 Gyönyörű és egy tüneményes „figura”, ízig-vérig olasz! Sokáig vacilláltunk közte és a sárga szalagos kislány között a fotók alapján és a helyszínen is, de végül Mira minden tekintetben elvarázsolt minket, és ezzel valószínűleg így lesznek mások is. 🙂